Füzesabony

Eloltották a tüzet Füzesabonyban

A tűzoltók a tető lemezborítását megbontva eloltották a korábban egy füzesabonyi üzemcsarnok födémében, még ismeretlen okból keletkezett lángokat – tájékoztatta a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő csütörtökön az MTI-t.

 Nagy Csaba elmondta: egy 4000 négyzetméter alapterületű épület oltásán nyolc járművel a füzesabonyi, az egri, a mezőkövesdi hivatásos és helyi önkéntes tűzoltók dolgoztak a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett.
    Az oltást három vízsugárral végezték, majd az utómunkálatok során nyolcvan négyzetméteren a tető lemezborítását megbontva számolták fel a parázsló részeket. Végül egy nagy teljesítményű ventilátorral átszellőztették a csarnokot – tette hozzá.


    A szóvivő jelezte: személyi sérülés nem történt, az épületben dolgozó huszonegy ember segítség nélkül el tudta hagyni a Kerecsendi úti csarnokot.

Előzmények

Kigyulladt egy négyezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok tetőszerkezete Füzesabonyban, a Kerecsendi úton, ma délelőtt.

A helyszínre a füzesabonyi, az egri, a mezőkövesdi hivatásos és helyi önkéntes tűzoltók nyolc gépjárművel érkeztek ki, több mint húsz tűzoltó a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, három vízsugárral oltotta el a lángokat. Az utómunkálatok során a tűzoltók nyolcvan négyzetméteren a tető lemezborítását megbontották, hogy a parázsló részeket véglegesen el tudják oltani, majd egy nagy teljesítményű ventilátorral átszellőztették a csarnokot. A tűz keletkezését követően az épületben dolgozó huszonegy ember segítség nélkül el tudta hagyni a csarnokot. 

Fotó: Nagy Csaba tű. fhdgy. – Heves MKI

Érdekel minket a Te véleményed is!